Sikeres volt az első GDG meetup

A GDG hagyományt szeretne teremteni

A legjobb úton jár, hogy elérje célját, hiszen az előadássorozat 2013. szeptember 23-án a Panoráma Irodaházban úgy tűnik biztos alapokat rakott le.

Izgalmasan telt az első magyarországi GDG meetup, ahol az egyébként is színesnek ígérkező repertoárt további meglepetések egészítették ki. És ez nemcsak a pizza és az üdítőkínálatban nyilvánult meg, hanem az előadók és a vendégelőadó inspiráló és felkészült beszédeiben valamint az aktív közönség szerencsés találkozásában.

Eredetileg négy témára és így négy szakértőre szabták a szervezők az estét, Budapest első GDG meetup-ján végül mégis öten szólaltak meg. A sort a meglepetés előadó, Bakó Zsolt nyitotta, aki előadásán keresztül bepillantást engedett a Startup fórumok világába. Ezt követően Kollár György, Vincze Róbert, Sándor Szabolcs és végül a GDG Magyarország éllovasa, Maczkó István adott elő.

Az este folyamán bepillantást nyerhettünk az etikus hackelés, a biztonságos alkalmazás-fejlesztés világába, bemutatták, hogy lehet a Google új, PHP alapú app enginejének segítségével egyszerűen Facebook-alkalmazást készíteni, illetve először láthattuk működés közben, hogy mire képes az IBM FlashStorage és a Google PageSpeed modul egymással karöltve.

Egy dolog biztos: lesz még GDG meetup, a szervezők havonta egyszer várják majd a fejlesztési technológiák iránt érdeklődőket.